Ingyenes képzés Intézetünkben – weblap- és kiadványtervezés képzés indult január 10-én

Akkreditált E-segítő közösségi animátor tanfolyamunk „Közösségi nyilvánosság szabad eszközei; közösségi kiadványok megjelentetése – szükséges kiadványszerkesztői, grafikai, webes publikálási ismeretek ” című modulját kínáljuk ingyenesen
azon közművelődési szakemberek számára, akik még nem vettek részt az „Építő közösségek Bács-Kiskun Megye 15 településén” című TÁMOP 3.2.3-as konstrukció által finanszírozott képzési programon.
Célzott szakembercsoportjai: közművelődési intézmények szakmai munkatársai, kulturális és oktatási intézmények, civil szervezetek, közművelődési tevékenységet ellátó gazdasági szervezetek közművelődéssel, közösségfejlesztéssel foglalkozó munkatársai, önkormányzatok közművelődéssel foglalkozó munkatársai
A továbbképzési program moduljának célja: az azt elvégzett közművelődési szakemberek képesek legyenek intézményi honlap alapszintű kialakítására önálló üzemeltetésére, karbantartására, valamint intézményi kiadványok, szórólapok tervezésére és szerkesztésére.
A jelentkezéshez szükséges képesítési követelmény: felsőfokú iskolai végzettség, ECDL Start tanfolyammal egyenértékű tudás (bemeneti szintfelmérés alapján, külön hangsúlyt fektetve a fájlkezelés, fájltípusok ismeretére).
A továbbképzési program képzési idejének összes óraszáma: 40 óra (30 óra elmélet és gyakorlat, 10 óra konzultáció)
A továbbképzési program moduljának szakmai és vizsgakövetelményei: A tanfolyamot sikeresen elvégzett képes legyen intézményi honlap tervezésére és megvalósítására, alapszintű kiadványok tervezésére, megvalósítására. A modul záródolgozata egy konkrét honlap tervezése és megvalósítása.
További információ: 76/481-320, hirlevel@bacskultura.hu
Nyilvántartási szám: 00646-2009
programakkreditációs szám: PLB-0255
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| jelentkezesi_lap_webes.doc | 58 KB |




Célegyenesbe érünk lassan a képzéssel, januárban fogunk indulni. Az első alkalommal beszéljük meg, mikor legyenek a képzési alkalmak. Előreláthatóan 4 nap alatt meg tudjuk valósítani (akinek szüksége lesz rá, lesz mód egyéni vagy csoportos konzultációra).
Tisztelt szerkesztő/képzés felelős kolléga!
Szeretnék érdeklődni, hogy a képzés várhatóan mikor indul, ugyanis a hír már augusztusban kikerült, azóta sajnos nem történt frissítés.
Válaszukat előre is köszönöm.
A képzés akkor kezdődik, amikor a kellő számú jelentkező összegyűlik. Már vagyunk jónéhányan, de még legalább 4 embert várunk.